MENT-E KÖZGAZDÁSZOK ÁLTAL A VILÁG ELÉBB? - sajtónyilvános kerekasztal-beszélgetés - MEGHÍVÓ
Minden érdeklődő újságírót szeretettel várunk a „MENT-E KÖZGAZDÁSZOK ÁLTAL A VILÁG ELÉBB? - A közgazdasági elemzők hazai egyetemi képzésének szerepe és társadalmi haszna” címmel szervezett kerekasztal-beszélgetésre.
Az aktuális kérdéseket feszegető párbeszéd keretében a hazai közgazdasági képzések vezetői, valamint neves közgazdász szakemberek a közgazdaságtudományi alapképzés magyar felsőoktatásban elfoglalt helyéről, szerepéről, társadalmi hasznáról egyeztetnek. Az állófogadással egybekötött, háttérbeszélgetésre is lehetőséget teremtő rendezvény résztvevői:
Borsodi Csaba, kandidátus, ELTE Oktatási és tanulmányi ügyeinek rektorhelyettese; Csaba László, egyetemi tanár, akadémikus; Fazekas Károly, egyetemi magántanár, intézetigazgató, MTA Közgazdaságtudományi Intézet; Kiss Károly Miklós tanszékvezető egyetemi docens, Pannon Egyetem Közgazdaságtan Tanszék; Meyer Dietmar, tanszékvezető egyetemi tanár, BME Közgazdaságtan Tanszék; Pete Péter, tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE Társadalomtudományi Kar, Közgazdaságtudományi Tanszék; Varga Attila, egyetemi tanár, intézetigazgató, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Közgazdasági- és Regionális Tudományok Intézet; Zalai Ernő, tanszékvezető egyetemi tanár, akadémikus, BCE Matematikai Közgazdaságtan és Gazdaságelemzési Tanszék.
Részvételi szándékát kérjük, hogy a kozgazdaszkerekasztal@tatk.
Számítunk megtisztelő jelenlétére!
QR kód - mobilhoz
