A következő tanévben léphetnek életbe az új oktatási törvények
aug. 26
|08:25
Elkészült a két új oktatási törvény koncepciója, a tervezetek legkorábban a jövő héten kerülhetnek a kormány, majd az Országgyűlés elé - jelentett be Hoffmann Rózsa a Nemzeti Tankönyvkiadó konferenciáján, augusztus 23-án.Az oktatási államtitkár tájékoztatása szerint a változtatások a következő tanévben léphetnek életbe - olvasható a kormánypárt hivatalos honlapján. A koncepciókat a kormányülést követő országjárás keretében ismertetik az érintettekkel - mondta Hoffmann Rózsa. Az új, a köznevelés rendszerét szabályozó törvény kapcsán kiemelte: jelenleg túlszabályozottságban vergődik a közoktatás, ezért egy lazább, keretszabályozást szeretnének, és nagyobb döntési lehetőséget adnának a szakemberek kezébe. Hoffmann Rózsa az új közoktatási törvény koncepciójából kiemelte, hogy ezentúl a pedagógiai programokat, házirendet a tantestületek fogadnák el, és fenntartói jóváhagyásra nem lenne szükség. A pedagógus életpályamodellről szólva azt mondta, hogy az várhatóan 2013. szeptemberétől léphet életbe. A pedagógusok bérét a jelenlegi tervek szerint 2013. januárjától az állam közvetlenül fizetné, és ez garantált bér lesz- olvasható a fidesz.hu-n.
Forrás: www.edupress.hu
QR kód - mobilhoz
